Az én nevem Aiki. Kurokiba Aiki. Jelenleg Április 19.-e van és ma lettem 16 éves. A családom a szüleimből és a két bátyámból áll. Az idősebbiket Hikarunak, a fiatalabbikat pedig Subarunak hívják. Jelenleg Tokyo-ba tartok. Eddig egy tanyán éltem, kíváncsi vagyok milyen lehet a nagyváros... Remélem tényleg olyan mint amilyennek mondták otthon máskülönben semmi értelme annak, hogy ide jöttem. 3 hónap... Ennyi időm maradt... Nem túl sok idő de nincs más választásom. Muszáj pénzt keresnem! Vidéken nincs jó kórházi ellátás és a fizetés sem túl jó. Ezért is megyek Tokyo-ba. Szükségem van pénzre. Hikaru nagyon beteg és az ellátása pedig egy vagyon a kerűl. Ezeket az összegeket  otthon egyszerűen lehetetlenség megkeresni. Ha nem sikerül akkor... Hikaru... meg fog... halni... 

-Nem, nem, nem, NEEM! - Nem szabad ilyenekre gondolnom! Ki kell használnom ezt az időt! Igen biztos sikerül és megmentem Hikarut! Ezaz Aiki csak pozitívan! 

-Elnézését jól van? Egy ideje nagyon furcsa fejét vág és hangiskodik is ami zavarja a többi utast... - Jaj de megijesztett. Egyébként meg ez a csaj honnan a csudából bukkant fel?! És mik ezek a göncök rajta? Mit valami... Inkább hagyjuk...

-Pe-persze remekül vagyok.- Csudábaaaaa elfelejtettem, hogy egy vonaton ülök... Ez annyira ciki... - Sajnálom.... - Egyébként meg nem is vágok furcsa arcot...legalábbis nem annyira... 

"Megékeztünk Tokyohoz. Ismétlem a következő megálló Tokyo."- Na végre... A hangosbemondó is méltóztatott megszólalni... Már vagy 6 órája ülök ezen a nyüves vonaton. (Valójában csak 2 de nekem jóval többnek tűnt ennél) Mindenem fáj... Egy biztos soha többet nem fogok nyavalyogni amikor leesek a lépcsőn... Ez ahhoz képest kész kínzás...

Gyorsan felvettem a kabátomat és a kalapomat majd a táskámért nyúltam és a hátamra kaptam. Elég nehéz volt végülis majdnem az összes cuccom benne volt. Voltak benne ruhák, kaja, pia, tisztálkodási szerek, ágynemű...meg még szóval csomó minden. Szép komótosan elindultam a vonat hozzám legközelebb lévő ajtaja felé. Mivel a vonat még mozgásban volt ezért megálltam az ajtóban majd nekidőltem a falnak és kinéztem az ablakon. A lélegzetem is elakadt attól a látványtól. Teljesen más volt mint az a hely ahol eddig laktam. Minden ragyogott az utcalámpák fényében. Az egész város különböző színekben pompázott. Telis-tele volt óriási épületekkel és kis üzlettekel. Mindenfelé emberek nyüzsögtek. Mindegyik ruhája teljesen más volt. Sőt valamelyik lányon még temérdek ékszer is volt. Ekkor az ajtó kinyílt én pedig odasiettem. Már éppen leszálltam volna de valaki megfogta a vállamat. Hátra néztem és egy fekete hajú, kócos, arcán szájmaszkot viselő igen  furcsa srácot pillantottam meg. Egy ideig néztük egymást majd, hogy megtörjem a csöndet én szólaltam meg először. 

-Elnézését segíthetnék valamiben? - Vajon mit akarhat tőlem ez a srác?

-...........

-Ööööö minden rendben? - Elléggé sápadt... Remélem nincs semmi baja.

-...........

-Izé hallasz engem?

-........... Nem tudod véletlen hol kell leszállni a 72-es buszhoz? - Uh. Megnyugodtam már azt hittem valami baj van.

-Sajnos nem igazán tudom. Most járok először Tokyo-ban. Eddig vidéken éltem. - Ezt most miért mondtam el?! Remélem nem fog furának gondolni amiért ilyen sokat  beszélek...

-...... Értem. Elnézést a zavarásért. - mondta halkan majd elindult az ellenkező irányba. 

-Szia! - mondtam még gyorsan majd megigazítottam a sapkámat. - Vajon hallotta? 

Gyoran leszálltam a vonatról az ajtó pedig becsukódott mögöttem. El sem hiszem tényleg itt vagyok! Itt vagyok Tokyo-ban! Ez a hely fantasztikusan gyönyörű! Később muszáj mindent megnézem! Na akkor irány a lakás ahol lakni fogok. Elméletileg az állomástól nincs olyan messze. Gyorsan kikerestem a táskámból a  képet majd visszavettem a hátamra.Na indulás! Lementem az aluljáróban majd végigsétam egy hosszú alagúton. Ez már korántsem volt olyan barátságos mint a fenti világ. Megszaporáztam a lépteimet majd felmentem a következő lépcsősoron. Amikor felmentem egy könyvesbolt előtt találtam magam. Úgy döntöttem, hogy inkább csak holnap nézek be és a térképeket figyelve elindultam egy szűkebb utca felé. Nagyjából 2-3 perc séta után elértem a főtérre. És bekanyarodtam egy sötétebb utcába. Már egy ideje sétáltam amikor fegyver lövésre lettem figyelmes. 

-Vajon mi volt ez? Lelőttek valakit? - gondolkodás nélkül elindultam a hang irányába. - Valahonnan innen jött nem? - álltam meg egy elhagyatott ház előtt.- Most bemenjek vagy sem? Basszus lehet, hogy valaki nagy bajban van nem állatok itt tétlenűl! 

Gyorsan levettem a táskámat majd berohantam az épületbe. Mivel már sötétedett alíg láttam valamit. Elindultam fel a lépcsőn már úgy a 3.emeleten lehettem amikor valaki megragadott hátulról és behúzott egy szobába. Nem tudtam megszólalni az ijedtségtől. Most itt a vége? Meg fogok halni? Szörnyű gondolatok árasztották el a fejemet. Ekkor hírtelen az akarom fájdalmára eszméltem fel. Valaki nagyon erősen szorította azt. Amikor Felnéztem iszonyatosan meglepődtem. Ugyanis aki a karomat szorította az nem volt más mit az a fiú akivel a vonaton találkoztam. 

-Te meg mégis mit keresel itt? Mi törté- Nem tudtam befejzni a mondatomat mert a szájam elé tette a kezét.

-Fogd... Be... - mondta alíg hallhatóan majd körbenézett.

Vajon mi folyik itt? Már éppen azon voltam hogy kérdőre vonom hogy mégis mi a jó édes f@sz folyik itt de amikor ránéztem a szemei már csukva voltak és a szorításából is engedett. Ez most komolyan elaludt? Hogy tud ilyenkor aludni?! 

-Hé! - fogtam meg a vállát mire a fiú eldőlt. Nem értettem semmit. Most mi történik? - Hallasz engem? - kérdeztem halkan majd finoman megráztam.

Valamin megcsúszott a kezem. Oda néztem, majd kicsit hunyorítottam hogy lássam, hogy mégis mi az. Döbbenten fedeztem fel hogy az a valami nem más vér. Az ő vére. És ráadásul nem is kevés.Nagyon megijedtem. - Szóval ő volt az áldozat? Ki az a beteg ember aki csak úgy képes lelőni valakit? Most mit csináljak? Nem hagyhatom csak úgy itt egyedül! 

Rövid gondolkozás után úgy döntöttem, hogy elviszem magamhoz. Óvatosan felültettem majd az egyik kezét a vállamra téve felvettem a hátamra és elindultam a lépcső felé. Ekkor lépések zajaira lettem figyelmes. Majd két férfi bezélgetésére. Gyorsan behúzódtam egy oszlop mögé hogy ne vegyenek észre.

-Vajon hol lehet az a kis patkány? - mondta az egyik. Fehér köpenyt viselt valamint sötét pólót és nadrágot. Egy fura bőröndel a kezében sétált a másik mellett. 

-Ne aggódjon biztos nem jutott messzire azokkal a sérülésekkel! - mondta a másik férfi. Öltözete a másikhoz hasonló volt. Viszont jóval fiatalabbnak tűnt.

-Igazad van barátom. - mondta az idősebb.

Akkor ezek szerint ők bántották... Izé... Őt. De vajon miért? Nem látszik olyan rossz embernek ráadásul nagyjából velem egyidős lehet.

- Nézzük meg arra is! - mondta az idősebbik férfi és elidult az elenkező irányba.

-Rendben van. - mondta a fiatalabbik majd elindult a másik után. 

Huh ezt megúsztuk. Ha most megtámadnak minket akkor biztosan meg hal. Sietnem kell. Csöndesen lemasírozam a lépcsőn. Minden lépésnél alaposan körül néztem, hogy véletlenül sincsenek e többen. Szerencsénkre csak azok ketten voltak. Amint kértem az épületből gyorsan fel kaptam a cuccomat majd elindultam a lakásom felé. Elég lassan haladtam de kb. 15 perc múlva már az ajtóban álltam. Gyorsan elővettem a kulcsot majd bementem és újra bezártam az ajtót. Megkeresem a hálószobát majd az ágyra fektettem a fiút. Ezek után ultra sebességgel kerestem a kötszert a táskában. - Igen mindig van nálam mivel elég ügyetlen vagyok és rengeteg ellenségem van. (pl. : lépcső...) 

-Megvan! Akkor lássunk is ne...ki... - Várjunk csak... De hiszen ehhez le kell vetkőtetnem! Ajjjjj... Ez szuper kínos... De most nem foglalkoztok ezzel, ha nem csinálok gyorsan valamit akkor lehet hogy meg fog halni! - Előre is bocsesz.... 

Szép lassan levettem róla a pulóverjét és kigomboltam az ingét. A sérülései még midig véreztek. Gyorsan letöröltem a vért és elláttam a sebeit. Közben végig nyöszörgött és zihálva vette vette a levegőt. Nem csodálom hiszen eléggé súlyosak a sebei. Szegény... Vajon miért akarták megölni? Nem értem...élvezték amit tettek? 

Nagyon elfáradtam a mai napon ezért leültem az ágy mellé a földre. Fejemet az ágyra hajtottam és megfogtam a kezét. 

 

-Jó éjt! - mondtam csöndesen majd behunytam a szemeimet és én is elaludtam. 

 

Egész éjjel rémálmok gyötörtek. Szörnyű gondolatok árasztották el a fejemet. Féltem, hogy az a két férfi megtalál minket majd, végez velünk. Nagyjából 8 körül felébredtem majd magamhoz vettem pár ruhát és elhagytam a szobát. Letusoltam majd készítettem magamnak egy szendvicset amit tekordsebességel befeltam majd visszamentem a szobába. 

A fiú még mindig mélyen aludt. Már normálisan lélegzett. Viszont akkor is aggódtam érte. 

 

-Ki vagy te? - kérdeztem elgondolkodva. 

 

Észre se vettem, hogy kicsit hangosabban mondtam ezt a kelleténél és a fiú magához tért. Hírtelen elkezdett köhögni ami kizökkentett a gondolat menetemből. 

 

-Hé jól vagy? - siettem oda hozzá és felültettem. 

 

Úgy 2-3 percig folyamatosan köhögött én pedig fogtam a hátát. Miután befejezte elég szaporán kezdte venni a levegőt. Beletelt egy kis időbe amíg újra normálisan lélegzett. 

 

-Jobb már? - kérdeztem aggódva. 

 

Kisvártatva rám nézett majd alaposan végigmért. Valamiért furcsa érzésem volt miközben engem nézett. Egyszerre volt zavarba ejtő és aggodalmát keltő is. 

 

-Jobban vagy már? - tettem fel újból a kérdést. 

 

-........... 

 

-Kérlek válaszolj...-mondtam aggódó tekintettel. 

 

-...........

 

Úgy 5 percig néztük egymást majd bólintott egyet. Huh. Örülök, hogy jobban van viszont félek a tegnap estiről kérdezni... 

 

-Kérsz valamit enni? - Hát mondjuk nem ez a legjobb módja egy beszélgetés elkezdésének de... Jó nincs semmi de borzasztóan kezdtem...

 

A mondatomtól visszahőkölt majd kezeit az arcába temette és elkezdett remegni. 

Megfogtam a vállát, hogy megnyugtassam. 

Mivel ez nem nyugtatta meg becsuktam a szemeimet. Pár pillanat múlva erős fájdalmat éreztem a karomban ezért kinyitottam a szememet. Nagyon meglepődtem. A szeme teljesen megváltozott. Vörös valamint fekete színűre. A hátából pedig fura csáp szerű izék nőttek ki. Először nagyon megijedtem de amikor a szemébe néztem meglepődtem. Vacilát. Nem akart bántani engem. Kétségbe esést valamint félelmet véltem felfedezni a szemében. Végűl elengedett majd rámkiabált. 

 

-Menj el! Menj el a közelemből! Én... Én nem akarlak megölni téged! - ordította torkaszakadtából. 

 

Akaratlanúl is könnyek gyűltek a szemembe. Gondolkodás nélkül magamhoz öleltem. Ő pedig elsírta magát és próbált el lökni nagától de én nem engedtem el. Láttam rajta, hogy szenved. 

Végül lestem az ágyról. Miután lestem különösen erős fájdalmat éreztem a 

vállamban. Kinyitottam a szememet majd az említett pontra néztem. Megharapott. Nem értettem mi történik... Miért csinálja ezt? Úgy 3 perc után elengedett. A szeme újra normális volt és a csápizéji is elűntek. 

 

-Menekülj... Mielőtt újra kárt tennék benned... - Mi... Mi volt ez az egész? - Ghoul... - Az mit jelent? Talán más nyelven beszél? Vagy ez egy kaja? 

 

-Hm? 

 

-Én egy Ghoul vagyok...-Ezt nem értem... Mi az a ghoul? 

 

-Mi az a ghoul? - látszott rajta, hogy nagyon sokkolta a kérdésem és, hogy nem igazán akar róla beszélni. 

 

-Szörnyeteg... Az emberek szerint a ghoul az egy szörnyeteg... Ami emberekkel táplálkozik. Ez vagyok én... 

 

-Szörnyeteg? - Ilyesmi tényleg létezhet? 

 

-Igen.... - mondta szomorúan. 

 

-Szerintem nem vagy szörnyeteg... 

 

-.......... Ezt, hogy érted? 

 

-Azt mondtad meneküljek és, hogy nem akarsz kárt tenni bennem... Egy szörny nem mondott volna ijet... 

 

-.............

 

- Ne aggódj nem haragszom rád csak nem értem mi ez az egész. Egyébként meg nem fáj annyira úgyhogy ne aggódj. 

 

-Értem... Akkor... Te nem félsz tőlem? - kérdezte kissé bizonytalanúl. 

 

-Nem félek! Én nem félek tőled! - Nem értem őt de tényleg nem félek tőle... Még akkor is ha ő nem több mint egy  

''szörnyeteg".... Nem félek tőle... Pontosabban nem tudok.... 

 

-Fura egy lány vagy... - Kösziiiiiiiiii...

 

-Tudom. - mondtam széles mosollyal az arcomon. - Most, hogy ezt megbeszéltünk áruld el nevedet! 

 

-Daiki...- Értem... Szóval nem túl bőbeszédű. Kicsit hasonlít Subaru-ra. 

 

-Értem. Szóval Daiki. Üdv Daiki az én nevem Kurokiba Aiki. - Jujjj. Ez asszem túl merev volt... Csudábaaaaa. 

 

-Hm. Ai- mondta majd hírtelen elkezdett imbolyogni - ki... - miután kimondta a nevemet összeesett. 

 

-Daiki! - siettem oda hozzá amilyen gyorsan csak tudtam. 

 

A hátára fordítottam majd megnztem a szíverését. Egyenletes volt. Jó érzés volt ez hallgatni. Megfogtam a homlokát is. Nagyon meleg volt. 

 

-Huh. Szóval ez volt a baj? Szólhattál volna, hogy nem vagy jól... 

 

Betakartam majd hoztam egy kis borogatást a fejére. Miután rátettem a fejére elkezdett remegni. Vajon mi baja lehet? 

 

-Nem lesz semmi baj. Itt vagyok. Vigyázni fogok rád. Megigértem. - mondtam szelíd mosollyal az arcomon és megfogtam a kezét. Láttam rajta, hogy kicsit megnyugodott ezért elkezdtem simogatni a fejét.

 

Rámnèzett majd elmosolyodott. Motyogott még valamit de nem értettem tisztán ,hogy mit mondott. Még néhány percig simogattam a fejét majd egy puszit adtam a homlokára. Ebbe egèszen bele pirult. Úgy nèzett ki mit egy èrett paradicsom. Mèg egyszer gyorsan megsimogattam a fejèt majd elhagytam a szobát , ezzel magàra hagyva a paradicsom vörös Daikit. Az ajtót nyitva hagytam hogy halljam ha szól nekem. Elhatároztam , hogy kitakarítom a lakást. Kipakoltam a cuccaimat, portalanítottam majd felmostam. Később az ablakot is kinyitottam, hogy gyorsabban száradjon a padló. Miután végeztem vissza mentem Daiki-hez. Nagyon mélyen aludt. Betakartam majd kimentem a szobából nehogy felkeltsem őt. Átmentem a nappaliba majd lehasaltam a szőnyegre. Elővettem a telefonomat majd elolvastam a munkaköri leírásokat :

 

A munkára 16. életévüket betöltötteket várunk. A munka iskola mellett is végezhető! Nincs sok követelmény vagy munka úgyhogy a betartásukat elvárjuk. 

 

Követelmények :

16.életév betöltése

Heti 4 × 5 óra (20 óra) bentlét

Fegyelmezettség

Gyors, jó döntéshozatal

Informatikai ismeret

 

Munka :

Fénymásolás, nyomtatás 

Számítógép kezelés

Szállítás 

Napirend összeállítás 

Apró segítségek (felseprés, szemét kivétele, szellőztetés stb.) 

 

Tel. : 06*********

 

Miután végeztem az olvasással eltettem a telefonomat és vissza mentem Daiki-hez. Csöndben odasétáltam hozzá majd leültem az ágy szélére. Még mindig nagyon mélyen aludt. Megsimogattam a fejét mire ő elmosolyodott. Nagyon aranyos volt. Gondolkodás nélkül adtam egy puszit a homlokára. Ebbe mind a ketten belepirultunk habár ő nem ébredt fel erre az egészre. Az arcomon vörös rózsák jelentek meg én pedig kiszaladzam a szobából. 

 

Kyaaaaaa. Olyan idióta vagyok! Mit csináltam volna ha felébred!? Hogy magyaráztam volna ezt meg neki? Tényleg nagyon hülye vagyok... Csak tegnap ismerem meg. Mondjuk aranyos és kedvesnek is tűnik...de akkor is csak most találkoztunk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2024 - narutofantaction.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat